Első közösségi barkácsműhely
Első közösségi barkácsműhely
A Budafok-Tétényi Önkormányzat megnyitotta a kerület első közösségi barkácsműhelyét a 2023-as kerületi Részvételi Költségvetés egyik győztes pályázatának eredményeképpen.
A Nagytétényi út 104. szám alatt található helyiségben kerületünk lakosai (lakcímkártya felmutatása szükséges!) hozott anyagból, szakember felügyelete mellett készíthetik el az érdeklődők saját termékeiket. A kiváló felszereltségű barkácsműhelyben minden eszköz rendelkezésre áll elsősorban fa anyagok megmunkálásához, a kreatív elképzelések megvalósításához.
A közösségi barkácsműhely céljai:
– lehetőséget biztosítson a kerületünk lakosainak az alapvető asztalosipari készségek elsajátítására
– ösztönözze az együttműködést és tudásmegosztást
– támogassa a háztartási tárgyaik újrahasznosítását (pl. tárgyak javításán keresztül), apróbb barkácsolási tevékenység végzése
– fejlessze a technikai és kézműves készségeket
A barkácsműhely igénybevételéhez szükséges feltételek:
A műhelyvezető jelenléte kötelező a gépek használata során. A műhelyvezető utasításai kötelező érvényűek. A műhely használatának joga megvonható attól a személytől, aki a szabályzatot, a biztonsági előírásokat vagy a műhelyvezető utasításait megszegi.
Kérjük tekintse meg az alábbi rövid videón a munka- és tűzvédelmi ismertetőt a barkácsműhely használatához!